SZEF Akadémia

Forrása-e a kultúra a szabadságnak?

A SZEF AKADÉMIA Magyarország legnagyobb civil szervezeteinek, a szakszervezeteknek nyújt önkéntes és önképző szolgáltatásokat. Kérdéseink és válaszaink vannak, magyarázattal szolgálunk, talán programot adunk. Témáinkat az elméleti előzmények és a köztörténeti tények tanulságai mentén, de mindig a jelen problémáira figyelemmel dolgozzuk fel.

Az OKISZ Irodaházban tartott előadásainkon, és itt, a honlapon is szívesen látunk minden jóakaratú polgárt, munkavállalót, nyugdíjast és diákot. Tartsanak velünk! Iratkozzanak fel a hírlevélre, jelentkezzenek az eseményre.

Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének születésére emlékezve, 1989 óta minden évben, január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ennek tiszteletére a SZEF-ÉSZT AKADÉMIA nyolcadik akadémiai napján a nemzet kulturális életét, közgyűjteményeit és a hétköznapok kulturális gyakorlatát és mintáit vizsgáltuk meg. A téma feldolgozásához segítséget adó kérdéseink voltak:

  1. Miképp alakult kulturális örökségünk, a gyűjtemények, intézmények, és intézményes gyakorlatok sorsa az elmúlt negyedszázadban?
  2. Érzékelhető és értékelhető-e az egymást követő kormányok kulturális politikája? Miképp változott a kulturális kiadások aránya a költségvetésben?
  3. A jövőben miképp válik a felnövekvő generációk közoktatásban szerzett ismereteiből közéleti és hétköznapi-életviteli kultúra, ha a készségek kialakítására rendelt, a tényleges szocializációt elvégző közművelődési, közgyűjteményi intézményrendszer tönkremegy, megsemmisül?
  4. Képesek vagyunk a demokratikus köztársaság és az illiberális állam kulturális politikáját felismerni és megkülönböztetni? A szakszervezetek szakmapolitikai céljaként megfogalmazhatók egy nemzetépítő, esélykiegyenlítő, felemelő erejű kulturális közpolitika alapvonalai?

***

FORRÁSA-E A KULTÚRA A SZABADSÁGNAK?
A SZEF-ÉSZT AKADÉMIA NYOLCADIK ÜLÉSE

Időpont: 2017. január 21. (szombat)
Helyszín: OKISZ Irodaház
                           Budapest, XIV. kerület, Thököly 58.                          

P R O G R A M

10:00 Megnyitó
BOROS Péterné, a SZEF-ÉSZT AKADÉMIA vezetője

A megnyitó gondolati váza arra a kérdésre épült, hogy mit kezdjünk azzal a helyzettel, miszerint Kölcsey már 1823-ban úgy látta, eleget szenvedett már a magyar, régen méltó a megváltásra.

Aztán jött még máig 194 év; ami talán nem teljesen diadalokkal teljes. És lám, hiába a saját kultúra, sőt a saját Isten, a Magyarok Istene, még most is magunkban, és megváltás nélkül küzd nemzetünk.

A Magyar Kultúra Napjának méltó megemlékezésére készülve persze valamennyi gondot és problémát nem lehet sem felvetni, sem megtárgyalni, sem megválaszolni – jegyezte meg Boros Péterné, aki bejelentette; a SZEF-ÉSZT AKADÉMIA mai ülését a közgyűjtemények és a közművelődés intézményeinek vizsgálatára szenteljük, amiben természetesen az is szerepet játszik, hogy a SZEF tagszervezetei között a KKDSZ tagjaiként éppen e terület képviselői vannak jelen.

Jóllehet ezt az egyoldalúságot szerettük volna kiegyenlíteni, és ezért felkértük Péterfy Gergely írót, hogy a magyar irodalom, a film, a színház, és a zene világából is hozzon híradást, jelezzen gondokat, az influenza most közbeszólt – jelentette be Boros Péterné. aki azt is jelezte, hogy a munkát március 11-én a magyar szakszervezeti mozgalom vizsgálatával folytatja az AKADÉMIA. Már jelentkezhet az eseményre! 

***

GALKÓ Balázs színművész előadta nemzeti imádságunkat, Kölcsey Ferenc Hymnus című művét.

***

10:05 Nemzeti közgyűjteményeink történetéről
PAPP Katalin művészettörténész (Prezentáció – .doc)

A KKDSZ volt elnöke előadásában áttekintette az a folyamatot, amelyben nemzeti közgyűjteményeink létrejöttek. Kiemelte, hogy ezek többsége önzetlen felajánlásból, nemzeti intézményi koncepcióval, hazafias döntések és áldozatok árán alapíttatott és szerveződött meg. Rámutatott, hogy a múzeumi, a közkönyvtári és levéltári gondolat eleve közcélhoz rendelve, és már az 1700-as évek derekán megjelent, de az is vagy fél évszázadba került, amíg az alapítói szándékok átfutottak a törvényhozáson.

A jelentősebb gyűjtemények sorsát részletesen is bemutatva Papp Katalin szemléltette, hogy a rendszerváltások, ideológiák és koncepciók keveredéséből, az alapítványi, hitbizományi, államosított, majd (részben) önkormányzatokhoz rendelt intézmények mára milyen állapotba jutottak. Bemutatta a múzeumi és közművelődési hálózat megyei intézményeinek sorsát, s felvillantotta, hogy a jelenlegi helyzet milyen veszélyekkel fenyeget.

Az önkormányzati, és saját gazdasági alapokkal rendelkező állapottól a teljes állami alávetésig, majd az eltartó képességüket, szakmai irányítási képességüket soha meg nem szerző városi kézbe adásig sok minden fenyegette már a magyar vidék intézményeit. Ezek – alulfinanszírozottságuk miatt – sorra adják le közszolgálati, közművelődési feladataikat. A szakma önvédelmi ösztöne még él; de a közel tíz éves – bérben, és működtetési költségben egyaránt tetten érhető – költségvetési alulfinanszírozás pusztító hatása már nem rejtegethető; a szolgáltatások terjedelme, minősége megtört.

***

10:35 Mire való (lenne) a közgyűjteményi és közművelődési intézményrendszer a 21. századi Magyarországon?
CSÓTI Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke

A prezentációval nem erősített előadás alapvetően a szakszervezeti alapállást és a szakmai, hivatásbeli rendeltetés tartalmát próbálta tisztázni.

A szakszervezeti karakter szükségképp baloldali alapállást, demokráciát, szolidaritást, kiegyenlítést, és az állampolgárok személyiségének, közéleti képességeinek fejlesztését jelenti – szögezte le bevezető szavaiban Csóti Csaba.

Magyarországon az elmúlt harminc évben a szó európai értelmében baloldali szellemi műhely, vagy mozgalom nem működött. A szakszervezeti mozgalomnak nem nemzeti, nem nacionalista, hanem közösségi mozgalmakra van szükségünk. Innen indulva kell megtaláljuk a kulturális, a közgyűjteményi, a közművelődési intézmények és szakemberek feladatát. Arra kell a választ keressük, hogy ezeknek mi a szerepe a demokratikus, nyilvános, hatékony közpolitikai viszonyok, a többségi, de szakmai közéleti döntések létrehozása érdekében.

A könyvtár, a múzeum, a levéltár és a művelődési ház értelme ott keresendő, amikor a demokrácia és a szabadság elérése érdekében ezekben az állampolgárok és közösségeik megszerzik a jogaik érvényesítéséhez szükséges tudást és a közéleti készségeket, képességeket.

Mit akarunk kezdeni a közkultúra, a közművelődési terület intézményeivel? Erre az elmúlt harminc évben Magyarországon egyik politikai párt sem adott magyarázatot. És programot sem.

A helyzet jelenleg az, hogy a végletesen alacsonyan tartott bérek és működtetési költségek mellett funkcióikra alkalmatlanná válnak intézményeink. Ez épp úgy igaz a városi múzeumokra, mint a Nemzeti Levéltárra. Ennek drámai következménye, hogy az intézmények munkája társadalmasíthatatlanná válik, mert megszakadnak a kapcsolatok a helyi társadalmakkal.

 

Múzeumügyünk szakmailag teljesen magára maradt. A levéltárügy országos központosítástól szenved, megyei szervezeti egységeinek szakmai és működési önállósága elsorvad…

Itt az alapműködési viszonyok vannak veszélyben, amin nem segítenek a projektszemléletben oda áramoltatott milliárdok. Ezek a pénzek átfolynak, nyom nélkül elenyésznek. A 100 ezret kereső állampolgárnak nincs külön pénze a kultúrára. Ezt – ha van rá igénye – a mi intézményeink feladata lenne biztosítani.

A magyar politikában és közgondolkodásban ma ezek a problémák nem jelennek meg, noha az oktatási törekvésekkel összefonódva és egyszerre kellene ezeket megtárgyalnunk..

Szakszervezetként ezzel a felelősséggel – és együtt a szakmával – az oktatás társadalmi vitájának részeként kellene megjelennünk a közművelődési, közgyűjteményi gondoknak. Az egyenlőség, a demokrácia és a szolidaritás is olyan érték, amit céltudatos oktató és nevelő munka formál ki a személyiségek részeként.

Ma a magyar társadalom nem hisz a személyiség fejleszthetőségében, a közösségben, az önfejlesztésben, és nem hisz a nevelésben. A politikai pártok ezzel az egész jelenségvilággal nem foglalkoznak, figyelmük a pillanat uralására terjed ki.

A szakszervezetnek feladata, hogy e kérdéseket a társadalmi vita szintjére emelje; nem egyedül mi vagyunk ezért a felelősök, de meg kell találnunk a szövetségeseket; ezt a folyamatot el kell indítanunk!

***

11:10 Hogyan készül a kulturális szakember – utak és lehetőségek a magyar felsőoktatásban?
KUTI László, címzetes egyetemi docens, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke

Kuti László előadásában áttekintette a kultúra és közművelődés területén ma érvényes jogszabályok által leírt munkaköröket, a hozzájuk köthető képzettségi előírások tükrében. Pontosította a többciklusú képzések és az egyéb szakmai képzések valamint a beosztások viszonyát, részletesen bemutatva, hogy miként működött ez a bolognai folyamat bevezetése előtt és azt követően.

Elemzésében kitért a szakképzések regionális beosztására, bemutatva, hogy valójában minden régióban van elérhető felsőfokú képzés a kulturális terület szakmáira. Véleménye szerint a képzési alapviszonyok adottak, a képzések elérhetők, azt kell elérni, hogy a fiatalok éljenek a lehetőségekkel.

 

***

12:10 „Két pogány közt”
PÉTERFY Gergely író betegség miatt nem tudta előadását megtartani. (Betegség miatt elmaradt – a szerk.)

***

12:40 Súlyosbodó társadalmi problémáink kulturális eredetűek
FÖLDIÁK András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke, a KKDSZ volt elnöke

Ez a nap erősen elkanyarodott a közkultúra, a közművelődés irányába. Ennyire talán nem akartuk elhatárolni az irodalmat és a filmet, színházat és zenét, de az tagadhatatlan, hogy a KKDSZ valamennyi élő és volt elnöke jelen van, ezért is, e nap a mi problémáink fóruma lett.

Mégis, most inkább a Magyar Művelődési Társaság egyik vezetőjeként, nem a SZEF elnökeként szólok és válaszolok az alapkérdésre:

Ahogy Arisztotelész monda; egy dolog kezdete; az egésznek a fele.

Hiszem, hogy most itt ez egy kezdet, mert a kultúráról a társadalom egésze nélkül nem lehet érvényesen beszélgetni,

Válaszom egyértelmű: a Kultúra alapvető, meghatározó, és nélkülözhetetlen forrása a szabadságnak.

A gazdaság és a kultúra egymást feltételezve fejlődik. De a mai félfeudális, és egyre periférikusabb európai helyzetünkből csak akkor tudunk kitörni, ha felismerjük; gondjaink többsége kulturális alapú, e téren kialakult hiátusokból fakad. Három aspektust kiemelnék:

Közösségteremtés. A civilek csoportosulása nélkül nincs polgári fejlődés. Az olvasókörök, az Akadémia, az Enciklopédia és a szalonok nélkül nincs francia forradalom, a dán népfőiskolák, a svéd tanulóköri mozgalom, a német kórusok, az angol kulturális egyletek nélkül nincs, nem jön létre a mai Európa. Ez az együttműködés kultúrája…

A rendszerváltás után volt nálunk egy felfutás, lett 60 ezer egyesületünk, ezek döntő többsége kulturális tartalommal, de ezek működése mára jelentősen lehanyatlott. Pedig ezek a szabadság kis körei…     számuk egyre csökken..

Differenciált, árnyalt gondolkodás. Már a hetvenes évektől felvirágzott az amatőr mozgalom hazánkban. Ezekhez jöttek az új szerveződések. Ezekben teret nyerhetett az árnyalt, differenciált gondolkodás, a másik megbecsülése, a tolerancia, a józan ítélőképesség kimunkálása. Nos, ezek a képességek jelentősen elpusztultak. Ma nincs az a marhaság, amit nem vesznek be, vagy nem adnak be az embereknek…

Demokratikus képességek fejlesztése. Igényes társadalmi gondolkodás, az eltérő érdekeltségű csoportok együttműködése, és érdektörekvéseinek összehangolása. A közösségi normarendszer sérüléseinek jelzése; egyfajta társadalmi és gyakorlati minőségbiztosítási rendszer működtetése…

A hatalommal mindig visszaélnek, ha a társadalom híján van a demokratikus képességeknek. A demokratikus képességeket építeni, szervezni, tanítani, mutatni, mintává tenni kell. Ilyen tevékenység ma Magyarországon nincs!

A dán népfőiskola semmiféle szakmai képzést nem ad; társadalomismeret, művészetek, életmód, közösségi együttműködés, akár bentlakásban is; lényegében harmóniát és boldogságot oktatnak egymásnak!

A mai Kormány szétverte a Magyar Művelődési Intézetet. A Bessenyei díj – évi három – volt szakmánk elismerési formája. Megszüntették. Erről a szakmáról igényesen utoljára a 70-es években gondolkodott az állam!  Kormányaink e folyamatban és a mulasztásokban egyaránt felelősök.

Az értelmiség legfontosabb feladata lenne a demokrácia tanító köreinek létrehozása! Tudom, hogy az időben haladva ez már egyre anakronisztikusabbnak tűnik!

***

13:00 Vita

A résztvevők és az előadók részvételével moderálta ENYEDI NAGY Mihály, a SZEF-ÉSZT Akadémia titkára.
A rendezvényről ezúttal is élő internetes közvetítést adtunk.

HOZZÁSZÓLÓK:

Dr. Nagy Károly nyugalmazott ügyész:
A Shakespeare szobor ( Budapest, Marriot Hotel) felállítója részletesen beszámol egyesületük működési nehézségeiről.

Borbáth Erika közművelődési szakember:
Az oktatás előfeltétel és támasz a közművelődési szakma számára. A kultúra gazdaságteremtő tényező, s ha a társdalom fele funkcionális analfabéta, akkor nem lehet átadni és építeni a közösségi tudást sem. A Csereháton tíz évig néztem, ahogy a helyien életmódra vonatkozó tudása miképp töpörödött, s vezetett a durva elszegényedéshez…
A Magyar Művészeti Akadémia példája mutatja, hogy a puszta egzisztencia függősége hogyan forrassza torkokra a szót, az üzenetet a társadalom valós állapotairól…

Lágler Péter népművelő, kutató:
Válságunk értelmezéseiről szólva kijelentette; vannak folyamataink,ahol a szereplők nem tudják, de teszik, míg van, aki egy sötét mesterterv hatását feltételezi.
Bárhogy van; egy XIX. századi fogalomkészlettel próbálunk a sokkal komplexebb világra reagálni, de a döntési pozíciókban már nem kiművelt fők, hanem képesített bunkók állnak.
Társadalmunk nem egységes, funkciók elegyeként, és szerepek emberi csoportjaiként kellene értelmeznünk. Ha van sötét mesterterv, annak lényege egy erőszakos elitcsere…

Horváth László, újságíró:
Nem a Húsipari Kutató és Múzeum dolgában szólnék, azt a hatvan év alatt felépített értéket már tönkretették…
Baj van a hazafias, kulturális okból adományozókkal. Aki itt fellép, az politikai szereplővé válik a pártok szemében, és ez visszarettent sokakat. A civilek elleni támadás órájában ezt ki kell újra mondanom. Bathyány Fülöp példáján érzékeltette a hálátlan utókor mulasztásait…

Papp Katalin:
Visszatért az intézmények finanszírozásának problémájára. Hitbizományok, elkülönített alapok, kárpótlási lehetőségek vesztek el ezen a téren. Sok elkülönült forrás, ingatlan, alapítvány elvesztette eredeti rendeltetését, bekerült az állami közösbe. 1997-ben született és most 20 éves lesz a kulturális törvény. Ez mára szétmódosított, karakterét, irányát vesztett jogszabály. A mi dolgunk lenne, hogy ennek korszerűsítését az évfordulón kezdeményezzük. Reagálnunk kell arra, hogy a megyei társadalmak ma nem tudják eltartani az intézményeiket.

***

A SZEF-ÉSZT AKADÉMIA ülése nyilvános és térítésmentes. Az eddig megtartott üléseink előadásai és prezentációi honlapunkról szabadon letölthetők.

Szóljon hozzá!

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.