SZEF Akadémia

Lehet a szakszervezet újra társadalmi mozgalom?

A SZEF-ÉSZT AKADÉMIA Magyarország legnagyobb civil szervezeteinek, a szakszervezeteknek nyújt önkéntes és önképző szolgáltatásokat. Kérdéseink és válaszaink vannak, magyarázattal szolgálunk, talán programot adunk. Témáinkat az elméleti előzmények és a köztörténeti tények tanulságai mentén, de mindig a jelen problémáira figyelemmel dolgozzuk fel. Aki nem tudott személyesen részt venni az eseményen, ezúttal is online követhette.

Az OKISZ Irodaházban tartott előadásainkon, és itt, a honlapon is szívesen látunk minden jóakaratú polgárt, munkavállalót, nyugdíjast és diákot. Programunk nyilvános és ingyenes. Kérjük, regisztráljon: ITT!

Nemzeti ünnepünk előtt négy nappal, a kilencedik akadémiai napon arra készültünk, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom megalapozó értékeitől és érdekeitől indulva szembenézzünk napjaink kihívásaival. Tettük ezt éppen akkor, amikor egyre többekben tudatosul; csapdává vált a leértékelt magyar munkaerő kilátástalanul mélyre ejtett ára.

Merre, és hogyan találunk ki innen? Sikerül a szakszervezeteknek a szerepüket érdemben betölteni?

A téma feldolgozásához segítséget adó kérdéseink voltak:

1.    A szakszervezeti mozgalom társadalmi presztízse csökkent az elmúlt időszakban, fennmaradt a szervezeti szétaprózódás, van-e út visszafelé, az egységes ágazati, és kollektív szerződésekkel is megerősített szakszervezetek felé?
2.    Megfelelően használják-e a szakszervezetek a korszerű kommunikációs technikákat?
3.    Megtaníthatók az állampolgárok arra, hogy a jogállam, a kapitalizmus és a piac előnyei erős szakszervezetek nélkül már középtávon elvesznek a nemzet egésze számára?
4.    Hogyan erősíthető Magyarország újraformált közjogi és döntéshozatali rendszerében a szakszervezetek szerepe?

TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ

Megnyitó
BOROS Péterné, a SZEF Akadémia vezetője

Boros Péterné önvizsgálatról, az elmúlt harminc év értékeléséről beszélt, amikor a tanácskozás céljait megjelölte. Kutassuk annak lehetőségét, hogy újra jelentős, hatékony és eredményes társadalmi mozgalom legyünk – szólította fel a jelenlévőket, előadókat, hozzászólókat és a résztvevőket.

Köszöntötte a két társkonföderáció képviselőit és felidézte egy emlékét; akkor ott állt egy osztrák szakszervezeti vezető mellett, aki megnyomta a Küldés gombot egy kis számítógépen, de ezt követően három órán belül kilencszázezer ember értesült szakszervezete tervezett programjáról, s reagálhatott közvetlenül. Magyarországon az összes szakszervezeti tag nem teszi ki e sokaság felét!

Hosszan és tartalmasan érvelt a közszolgáltatások válságjelenségeiről, melyek már a versenyszféra működését is alapjaiban veszélyeztetik!

Konföderációs együttműködési kényszer van a társadalom és a gazdaság mai válságába programozva – jelentette ki!

Kultúravesztés után vagyunk, új együttműködési és szervezeti, működési kultúrát kell létrehoznunk! Ennek esélyeit növelheti e tanácskozás, az ezt kísérő vita, a közös döntések.

ELŐADÁSOK

Szakszervezetek a kapitalizmus 1948 előtti Magyarországán
VARGA Lajos, az MTA doktora, történész

Előadónk mondanivalója lényegét az előzetes híradás számára így foglalta össze:
„A szakszervezetek történelmi útja 1948 előtt: az önsegélyező egylettől a munkavállalók országos szövetségéig; fázisok, módszerek, eredmények, kudarcok.”

Varga Lajos a XIX. század értelmezésével kezdete; szerinte a Nagy Francia Forradalommal kezdődött és az I. Világháborúval ért véget. Ez a majd másfél évszázad volt a szakszervezeti mozgalom bölcsője, földrajzi értelemben, Európában – szögezte le.

Ez a tőke kora; de más is; a világ megnyitása az emberiség egésze előtt. Ebben a magyar kapitalizmus rohamtempóval fejlődik, a kiegyezéstől fél évszázadig évi 6-7 százalékos dinamikával.

A korai munkásmozgalom ezen a bázison két célt követ közvetlenül: a szociális biztonság megszerzését és a szervezkedés szabadságának elismertetését és megvédését! Heti fizetésük három százalékát adva ingyenes orvosi ellátásig, táppénzig, rokkant nyugdíjig jutnak… Mindebben a szakszervezeti előzmények önszervezők és önigazgatók. Még alig vannak ötvenezren, de harcot indítanak a munkaidő szabályozása érdekében.

1889 körül Párizsban kimondják, amit Nagy Feró minap dalba öntött; 8 óra munka, 8 óra pihenés… Ez Magyarországon csak 1937-ben  lett törvény, noha a Károlyi Mihály Köztársasága is kimondta már… – pusztán rendeleti formában…

Magyarország 1919-ben Washingtonban aláírta a munkanélküli segélyre vonatkozó egyezményt, de 1945 előtt ilyet soha nem fizetett az állam.

A szervezkedés joga és szabadsága az embernek megszületésétől elidegeníthetetlen joga. A dualizmusban ezt 110 ezer szakszervezeti tag kiküzdte magának…

Ekkor 20 tag választ egy bizalmit, aki csak kiváló szakmunkás, feddhetetlen ember és jó kommunikátor, és eredményes tárgyaló lehetett. A tagok kaptak még munkaközvetítést, utazási, özvegyi támogatást. Könyvtárhasználat, sportkörök, kórusok, művelődési egyletek is a képhez tartoznak.

Ekkoriban évi 500 – 700 sztrájk van; csökken a munkaidő (9- 8.30 óra) és nő a bér! 1913- ban a szakmunkásbér reálértéke akkora, hogy azt csak az 1940 évek elején tudják újra megközelíteni…

Az előadás még folytatódik, de lényegét felidézni ennyi elég: a kapitalizmus a versenyre épít –amíg van benne gazdasági demokrácia – s a verseny része a szakszervezet szervezeti erejét felhasználó munkavállaló!

Eredeti minták, valódi előképek és romlatlan viszonyok villannak itt fel: egy bölcs, az érthetőséget, a megértést mindenek elé helyező előadót, az MTA doktorát hallgathatjuk ezen a videón!

Halkan és visszafogottan arról beszélt, hogy amennyiben a szakszervezetek saját forrásaikat használják és szervezeti függetlenségüket képesek megóvni, úgy semmi újat nem kell kitalálni: erőt és tudáshátteret kell szervezni, értékeket kell képviselni az érdekeink mentén…

 

***

A rendszerváltozás szakszervezeteiről
HERCZOG László nyugalmazott miniszter (Prezentáció – .pptx)

Az előadás előzetes összefoglalója: „A magyar szakszervezeteket – akárcsak a pártokat, illetve az országot – az együttműködés formális és informális mechanizmusainak gyengeségei sújtják. A kibontakozás ezért nemcsak gazdasági, hanem kulturális kérdés is.”

Herczog László szerepfelfogása számot vetett azzal, hogy aktív miniszterként maga is alakítója volt az eseményeknek. Egy emelkedett, erősen fogalmi megközelítést választott, s ezzel úgy tette érthetővé az elmúlt harminc év folyamatait, hogy ez nem a személyes felelősségeket, nem a Ki tehet róla, és ki legyen most a bűnbak? kérdését vetette fel.

Elemzése számos megtárgyalandó és értékelendő megállapítást tartalmaz. Folyamatelemzés és nem autodafe! Hangneme higgadt, nyugodt volt. Nem volt szó itt komprádorságról, státuszmentő megalkuvásokról, túlélési mutatványokról, vagyonfelélő önfeladásról és évtizedek óta uralgó inkompetenciáról, alkalmatlanságról és cinikus alibizésről sem.   És ennél több szolgálatot nemigen tudott volna tenni azért, hogy a mai vitákat érdemben elősegítse, lehetővé tegye.

Ráadásul Herczog László olyan részletes prezentációt készített előadása lényegéről, hogy azt követve a teljes folyamat tartalma feltárható, sőt, az AKADÉMIA többi aznapi előadása és a hozzászólásai is e gondolati fővonal kiegészítéseként értékelhetők.

Időközben felmerült, hogy ezt a tanácskozást egy második, már csak hozzászólásokat, a vitát lehetővé tévő szakasszal folytatjuk.

Aki erre a második alkalomra érdemben fel akar készülni, ezt az előadást nem hagyhatja ki. Aki a most következő időszak feladatait kutatja, keressen itt ötleteket és kényszereket, bőségesen talál!

***

Tagdíjak, támogatások, jövedelmek; a magyar szakszervezeti mozgalom finanszírozásának negyedszázados története
NEUMANN  László,  az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottság elnökhelyettese (Prezentáció – .ppt)

Az előadás előzetese így mutatta be a témát: „Egy társadalmi mozgalomnak függetlennek kell maradnia az államtól, egy szakszervezetnek meg még a munkáltatótól is. Veszélyezteti-e a függetlenséget az állami támogatás, a munkáltató anyagi jellegű hozzájárulása a szakszervezeti működéshez?”

Neumann László öreg motoros, mint kutató, és derűvel telve emlékezett arra, milyen fiatal szakszervezeti aktivista volt a rendszerváltás perceiben. Ezt a mentalitás megőrizte, de a tényekkel szemben megnőtt a kutatói alázat, s amit felismert, bemutatott, bizony nekünk is mérlegre kell tenni!

A szakszervezeti működés anyagi forrásait kutatta és követte egy negyedszázados idősoron a tagdíjtól, a vagyon felélésen és az állami támogatásokon át a külföldi pályázatokig.

Közel évi 9 – 12 milliárd sorsát (adatok hiányában becsült összeg), megoszlását, forrását és felélését próbálta bemutatni.

(A téma mentén, látva az összeget, nem állom meg, ide ne tegyem: évi kettő milliárdból + a lapár bevételből és internetes előfizetésből származó bevételek árán olyan erős magyar közéleti napilapot és országos hírportált lehetne üzemeltetni, amely egy saját értékrendszert és érdekvilágot eredményesen jelenít meg a magyar társadalom és az állam életében –  a Krónikás )

Az előadást ez esetben is lényegileg és részletesen is kitámasztja, felbővíti a prezentáció anyaga, e kettő együtt részletes feldolgozásra, megvitatásra alkalmas formában veti fel: miből is éljen és élhet meg a magyar szakszervezeti mozgalom a jövőben.

***

A szakszervezetek tudásháttere Európában és itthon
BORBÉLY Szilvia, Szakszervezetek Gazdasági és Társadalomkutatási Intézete, kutató közgazdász (Prezentáció – .pptx)

A téma előzetese a következő volt: „Kell-e és milyen tudásháttér áll a »sikeres« szakszervezeti tevékenység mögött? Milyen „jó példákkal” találkozhatunk Európában? Ki a finanszírozó? Mi a helyzet itthon?”

Borbély Szilvia helyzetképe sápasztó tanulságokkal szolgált; végigrohanta Európát, és nemzetenként mutatta be, máshol milyen szervezeti keretben és mennyit költenek arra, hogy az érdekvédelmi döntések intellektuális és szakmai tudásbázisa kellően erős legyen.

Lényeglátó módon emelte ki, mindez elsősorban nem pénzügyi kihívás, hanem a demokratikus és a politikai kultúra kérdése. Kiderült, sokféle változata van annak, hogy ugyanaz a cél megvalósuljon: a szakszervezetek tudásbázisa hatékonyan megszerveződjön és függetlenségét saját forrás és/vagy a demokratikus állam tényleges támogatása erősítse meg.

Van itt minden; egyetemi kutatóintézet, mely nemzeti feladatot lát el, erre a célra alapított közös (formailag magán) részvénytársaság, közös országos és állami kutatóintézet, vagy költségvetési, vagy projekt alapon, tanulmányokat kiadó kutatóhely, mely előfizetőit szolgálja ki, és vannak tagdíjból működő tudásklubok is!

Formailag tehát bármely modell „hungarizálható” lenne, s ha eddig egyik sem sikerült, marad a gyanú; eddig (vagy már) ezt kellő számban nem akarták a konföderációk!

A téma és a tények túlságosan is konkrétak! A válaszadás kényszere is az!  Már nincs sok idő!

Vita kell, fórum, állásfoglalások a meghatározó szakszervezeti erők vezetőitől – mert a tudásegyesítés, az erőforrások koncentrálásának kényszere kikerülhetetlen! – mondta Borbély Szilvia.

Befejezésül azt követelte, hogy a www.szakszervezetek.hu adjon otthont az elért kutatói eredményeknek, és ide „toljuk fel” az összes tudást, tanulmányt, adatot. Szabadítsuk ki a helyi eredményeket a kutatók és a megrendelők fogságából, legyenek ezek mindenki számára szabadon hozzáférhetők!

Minderről szülessen rendszeres hírlevél, amely esetleg a munkahelyi szakszervezeti vezetőket is eléri – fejezte be, de hozzátette, legalább a mostani szórványos kutatásokat egy egységesebb évi tervben össze kellene hangolni.

***

Szakszervezeti jövő Európában és Magyarországon
LAJTAI György, érdekvédelmi tanácsadó (Prezentáció – .doc)

A téma előzetese: „A leépülés tanulságai és kérdései;  Léteznek-e még sikeres nemzetközi modellek? Mit hoz a jövő? Széthúzást, vagy összefogást? Részvételt, vagy érdekharcot? Alkudozást, vagy tárgyalást?  Ellenfél, vagy barát az internet gazdasága és a robotizácio?”

Lajtai György kicsit meglepte a jelenlévőket. Kötötten beszélt, ezért felolvasott, de ezt oly erősen leszegett fejjel tette, hogy elveszítette az élőbeszéd minden varázsát.

Ez azért volt nagy veszteség, mert rendkívül fontos mondanivalója kivételes figyelmet igényelne tőlünk!

Lajtai György erőteljes és jól áttekinthető képet adott a szakszervezeti mozgalom helyzetéről Európában! Kitért a jogi környezet, a képviselet, az ágazati (kollektív) szabályozás, a finanszírozás adataira és tendenciáira. (Mondandója teljes terjedelmében, táblázataival együtt megismerhető a mellékelt szövegből. )

Az európai statisztikák mutatják, nő az atipikus foglalkoztatási formák aránya, a látszólag vállalkozói, kirendelt, vagy digitálisan vezérelt munkavégzés. Az érdekegyeztetésből eltűnt a munkáltatói szervezetek sokasága. Ha meg is szervezi magát a munkaerő, nem találja a partnerét…

A társadalmi befolyás visszaszerzéséért folytatott szakszervezeti küzdelem eszközeit veszíti. Ok;  az ideológiai alapok szétesése, a liberális keretek átmeneti túlfutása, majd a válságkezelés eltérő politikai eszközrendszere is rendre a szakszervezetek ellen fordult…

Az európai folyamatok, minták, bekövetkezett események elemzése számos tanulsággal szolgál. A szakszervezeti mozgalom degresszív, olykor meddőn, mert eredménytelenül erőltetett egyesülési folyamata önmagában nem hoz eredményt, ha a működés kultúrája közben nem tud megújulni.

Az előadás a női érdekvédelem, az ágazati szerveződés, a sztrájkok használata, a munkaügyi adatrögzítés és szolgáltatás érdemi tárgyalása után sorra vette a magyar szakszervezeti mozgalom országos együttműködési lehetőségeit is.

A szervezeti demokratizmus, a tagi részvétel, a választási folyamat nyitottsága dolgában hiányzik a valóságos kép. Ám ahogy nincs reális tudásunk a szakszervezetek életéről, úgy még kevesebbet tudunk, mert nincsenek összesített adatok a munkaügyi viszonyok alakulásáról ágazat, munkaforma, vállalati keret, kor, képzettség, kereset, stb szempontok szerint.

Mindebből éves összesítésre és értékelésre volna szükség, hogy láthassuk, hogyan alakul a magyar munkavállalók helyzete Magyarországon. Választási években átfogó értékelést kellene publikálni a választás napja előtt!

Látnunk kellene az állami ellátó rendszerek kimenő teljesítményét is, mindazt, ami életviszonyainkat alapvetően meghatározza – zárta mondandóját Lajtai György!

***

11:50 Megválasztottak! – Mi lesz most?
KARÁCSONY Szilárd, szakszervezeti tag (Prezentáció – .ppsx)

A téma előzetese pontosan adja meg a rövid prezentáció lényegét: „Hogyan lehet a szakszervezeti kultúrát, a tagok és a tisztségviselők szemléletét megváltoztatni? Erre a bennünket is érintő, ám globális kihívásra ad választ Bill Barry helyi tisztségviselőknek írt könyve, amely olyan témákat ölel fel, mint a tagok aktivitásának növelése, a stratégiai tervezés, a szakszervezetek gazdálkodása és a kommunikációja.”

 

KORREFERÁTUMOK

Részben már a VITA szakasz funkcióit is teljesítve négy konföderáció elnöke vállalta, hogy az AKADÉMIA által feltett öt előzetes kérdésre válaszolnak az alábbi sorrend szerint. Tekintettel arra, hogy a kérdések előzetesen is ismertek voltak, s itt alább olvashatók, nem kivonatoljuk a hozzászólásokat, hanem teljes terjedelmükben közreadjuk időrendi sorrendben.

ELŐZETES KÉRDESEK A KONFÖDERÁCIÓK ELNÖKEIHEZ

1.    Hogyan értékelik és minősítik konföderációjuk kapcsolatát saját tagszervezeteik tagságával. Milyennek értékelik a belső nyilvánosság és a tagsági kontroll működését?
2.    Hogyan értékelik a konföderációk közötti kapcsolatokat, a közös fellépés lehetőségét, illetve eredményeit?
3.    Mi a konföderációjuk álláspontja a társadalmi párbeszéd és az állami egyeztetési intézményrendszer állapotáról, működéséről, napi gyakorlatáról?
4.    Mi az álláspontjuk a finanszírozás hiányában széteső Ágazati Párbeszéd Bizottságok intézményéről, hogyan viszonyulnak az ágazati kollektív szerződések rendszerének esetleges kiterjesztéséhez?
5.    Milyen lehetőségeket látnak a szakszervezeti mozgalom számára a közpolitikai folyamatok befolyásolására, a hatalmi mozzanatú pártpolitikai tevékenység vádja nélkül?

Mészáros Melinda (LIGA):

***

Földiák András (SZEF):

***

Kordás László (MSZSZ):

***

Kuti László (ÉSZT):

VITA

Csóti Csaba, (KKDSZ)
A közgyűjteményi szakszervezet elnöke szerint a szakszervezeteknek Churchill nyomán vereségben dacot kellene tanúsítaniuk. S bár – ahogy itt is mindenki elmondta – a probléma az Állammal van, a szakszervezetek felső vezetése nem tanúsít dacot. Nem vagyunk dacosak az állammal!
Minek dörgölődzünk a kormányzat embereihez, ha – mint itt elhangzott – „nem vesznek emberszáma minket”, vagy ahol „kocsmai szintű a beszélgetés”. Minek?
Kérem, ott nem kell bent maradni! Amennyiben a közszolgálat és a versenyszféra konföderációi között nem lesz együttműködés, akkor az Állam működésében nem lesz változás!
Mert kávét inni egyedül is tudok! Ezért oda menni, ahol nem történik semmi, nem érdemes –zárta mondandóját Csóti Csaba.

***

Galló Istvánné (PSZ)
„Van egy hiányérzetem” – kezdte mondandóját a PSZ elnöke, de szavaiból kiderült, legalább kettő van. Ugyanis miután kijelentette, hogy az elmúlt negyedszázadban a szakszervezetek elmulasztották tudatos munkavállalóvá nevelni tagjaikat, azt javasolta, hogy ennek okait érdemes volna egyszer legalább egymás között megvitatni. Azaz véleménye szerint ebben a vonatkozásban ez a tanácskozás eredménytelen volt. Tehát érdemes volna ezt folytatni…

 

***

Horváth László újságíró, közíró
Felidézett egy minapi eseményt, amikor sikerült egy húsos cégnél 10 százalék béremelést elérni, és utána rég nem látott mértékben léptek ki a szakszervezetből a dolgozók. Ez nem sokkal a minimálbér megemelése előtt történt. Aztán, amikor ez a pénz megjött, akkor azt gondolták a dolgozók, hogy ezt az Állam adta, nem a szakszervezetek harcának eredménye!
Az elmúlt évtizedek lényege, hogyan depolitizálták a szakszervezeteket! Talán van aki ismeri a fogalmat: régebben volt politikai sztrájk is! A Bethlen – Peyer Paktum lényege ez a depolitizáció volt (ekkor tiltották be a szakszervezetek működését a közszolgálatokban és az államigazgatásban) és ez folytatódott a Rákosi, majd Kádár rendszerben. Aztán volt egy kis élénkülés a rendszerváltás körüli két-három évben, majd minden a régi kerékvágásba került….
Egyébként meg kell érteni; amikor 6-7 százalék a gazdasági fejlődés dinamikája, akkor a sztrájk éles fegyver. De amikor válság van, és a dolgozók harmada kényszerszabadságon van, a munkabeszüntetés erőtlen fenyegetés.
Végig ültem ezt a napot, de senki nem beszélt az Alaptörvényről! Pedig ebben a szakszervezetek nem részei az „alkotmányos” alapszerkezetnek. Ez tényleg nem zavar senkit?
Véleményem szerint a szakszervezetek alkupozíciói politikai eszközök nélkül nem teremthetők meg – jelentette ki.

***

Papp Katalin (KKDSZ alelnöke)
A valóság egy rejtett szurdokába, a kulturális közfoglalkoztatottak életébe világított be. Hivatalból találkozott velük a Gólya Klubban, szociológusok, szociális munkások és sok-sok érdekelt volt együtt. A hozzászólók sorra a „politikai akaratra” – mint adottságra hivatkoztak. És akkor megkérdeztem őket; Hányan mentetek el szavazni? A válaszokból kiderült; olyan kiszolgáltatottak, annyira nincs előttük alternatíva, hogy már nem tudnak a saját kérdésükre sem válaszolni:
Miért és mire, kire szavazzunk?

***

TISZTELT  SZEF-ÉSZT AKADÉMISTÁK, ÉRDEKLŐDŐK!

A tanácskozás időszakában számos a témába vágó publikáció látott napvilágot.
Az alábbiakban ezekből adunk egy kicsi válogatást:

http://nepszava.hu/cikk/1121640-szekely-tamas-elment-az-osszefogas-hajoja
http://szef.hu/hirek/20170222-2
http://nepszava.hu/cikk/1123966-oly-sok-evunk-elszelelt

Értesüléseink szerint a Népszava sajtóvitát indíthat ebben a témakörben. Kérjük, hozzászólásaikkal a szerkesztőséget keressék fel.

***

A további program előzetesekért, tájékoztatókért kérje hírlevelünket!

REGISZTRÁCIÓ a következő akadémiai napra: ITT

3 hozzászólás

  1. Szeitz Jénos

    2017. 02. 16. - 17:23
    Reply

    A mércius 11-i konferencia rendkívül fontos kérdéseket vet fe, és kíván megvitatni. A Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttképzési Szakosztály – Szocio-andaragógia Műhely ez munkaterve a felvetett kérdésekre keres választ, illetve dolgoz fel, amelynek alapkérdése, hogy a társadalomtudományok és a felnőttképzés, felnőttnevelés elméleti és gyakorlati teendőinek gyakorlatát magában foglaló andragógia között miért nem alakult ki a szükséges együttműködés. A kérdés sok ágú, feldolgozását az andragógiai szakirodalom, az andragógusképzés egyetemi-főiskolai képzési tapasztalataira építkezve, a gyakorló andragógusok bevonásával megkezdtük. Egyben a kapcsolat kialakítását kezdeményezzük a “társtudományok” művelői felé. A konferencián jelentős hozzájárulást feltételezünk munkásságunkhoz.
    Szeitz János – a szocio-andragógia műhely vezetője

  2. dr.Mayer Lajos

    2017. 03. 09. - 19:44
    Reply

    A 3. korreferátum témájához:

    A szociális párbeszéd ma már az EU Bizottságának kötelező eljárása, amelyet minden tagországban is illik követni. Az utóbbi évek bebizonyították, hogy ez Magyarországon nem mindig, vagy csak formálisan működik, holott a 2011-es magyar soros elnökségnek is egyik fontos témája volt. Visszatekintve elég régi intézmény, ez a fogalom az 1980-as években jelent meg az EGK-ban és ma már tágabb értelemben a szociális párbeszéd részének tekintik a munkaügyi kapcsolatok egészét, a konzultációkat. Ennek egyik elengedhetetlen oldala a munkavállalói oldal, azaz a szakszervezetek. Az Európai Unióban és így a tagország Magyarországon is.

    Az 1990-es évtized végén az EU-ban konzultatív intézmények típusai alakultak ki, így a Tanácsadó Bizottságok munkájában az egyes tagországok illetékes állami intézményeinek, szakszervezeteinek, illetve munkaadói szövetségeinek képviselői vesznek részt. Ezek a kiválasztott témakörökben információkat adnak a nemzeti tapasztalatokról, problémákról, illetve véleményt mondanak a javasolt közösségi intézkedések realitásáról.
    A szociális partnerek már 1993-ban olyan jogokat kaptak, hogy európai szintű megállapodásokat is köthessenek egymással. Ez a Szociálpolitikai Megállapodás a Római Szerződés szociális fejezetébe is bekerült.

    1999. jan. 1-től a Bizottság ún. Ágazati Párbeszéd Bizottságot hozott létre minden olyan ágazatban, ahol ezt az európai szociális partnerek együttesen kérik.
    Közös politikaformálás érdekében létrejött a Foglalkoztatási Állandó Bizottság, amely tripartit részvétellel hármas funkciót tölt be: folyamatos párbeszéd, közös intézkedés és konzultáció. Ennek keretében az eljárási rend azt biztosítja a szociális partnereknek, hogy Bizottságnak a szociálpolitikához kapcsolódó szabályozás előtt fel kell kínálnia a szociális partnereknek azt a lehetőséget, hogy az adott kérdést ne jogszabályi úton rendezzék, hanem arról a szociális partnerek maguk kössenek egymással megállapodást. Az EU Bizottságnak konzultációs kötelezettsége van a szociálpolitikai jogszabály-alkotási folyamatban, amely lehetővé teszi a Bizottság és a szociális partnerek közötti rendszeres, háromoldalú tárgyalást, párbeszédet.

    Ezen folyamat alapján létrejött megállapodást az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács „beemeli” a közösségi jogrendbe, a sokat emlegetett „acquis communautaire”-be, majd változatlan formában kiadja irányelvként közli. Így a megállapodás nem csak a szociális partnereké, hanem európai szintű jogszabály, amely mindenki számára kötelező érvényű.

    Mindezeket a szakszervezeteknek szem előtt kell tartani és követelni a megfelelő szintű szociális dialógust és mindig megkövetelni. Ennek elutasítása esetén az ETUC bevonásával az EU Bizottság tudomására kell hozni ezeket a konkrét eseteket. Elvégre még mi is tagország vagyunk!

  3. György Károly

    2017. 03. 11. - 11:29
    Reply

    Misi,
    ha végre egy működő mikrofon is lenne – már harmadszor szakad meg az online közvetítés hangja!!!!

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.